2. fejezet

Helóó! Ez is itt van :) Jó olvasgatást!

Álmosan pislogok az órára. 9:00. Tommy bármikor megérkezhet. Kimászok az ágyból és a fürdőbe vonszolom magam. Egy rövid zuhany, smink és hajigazítás után….hehe csak szeretnétek. Több, mint fél órán át próbálok embert varázsolni magamból, de sehogy sem jó. Végül feladom. Kihúzom a szemem feketével, a hajamat pedig felzselézem és kimegyek főzni egy kávét, hogy magamhoz térjek. Csöngetnek. Ez biztos, hogy Tommy. Kinyitom az ajtót és valóban a szőkeség áll előttem. Mondjuk mást nagyon nem is vártam. -Szia. -mosolygok rá, mire kapok egy ölelést és bejön.
 –Hmm látom rendet raktál. –néz körbe, majd megáll előttem. Szőke tincsei a szemébe lógnak, így tekintete rosszfiús. Mosolya viszont korántsem az. Arra inkább az aranyos szót használnám, de ha ezt kimondanám, leharapná a fejem, így csak visszamosolygok rá.
-Jól nézel ki. -végignéz magán, aztán elfordul egy halk „köszi”-vel. Imádom, ha zavarba tudom hozni!
-Mit gondoltál mai programnak? -lépek mellé, megsimítva a derekát.
–Jó lenne próbálni egyet a bandával. –simul hozzám vigyorogva. Őszintén szólva, még nem igazán szeretnék bemenni és beszélni a többiekkel, de muszáj. Pláne, ha ilyen szépen kérnek rá.
–Jó. Menjünk. Már biztos elégedetlenkednek. –felkapok egy bőrdzsekit és kimegyünk a kocsihoz. Elém tartja a kulcsot, de jelenleg képtelen lennék eléggé koncentrálni, így megrázom a fejem és az anyósülésre ülök. Bekapcsolja a rádiót, hogy közben ráhangolódjak a próbára. Mindenre figyel. Még arra is, hogy ha szerelmes szám megy, elkapcsolja. Mikor megérkezünk, a banda a földön ücsörög vagy iszogat. Nekik akkor is be kell jönni, ha én nem vagyok. Csak így…elég unalmas, hiszen amúgy is profik. Két pórba is elég lenne, de a főnökség… Na nem nyavalygok. Mindenki szereti a munkáját. Ashley szalad hozzám elsőként és megölel, aztán lassan idejönnek a többiek is. Kérdezgetnek, tanácsokat adnak, ami jólesik, mégis kényelmetlenül érzem magam.
–Hagyjátok. –szól rájuk Tommy és kicsit eltolja őket. –Idő kell neki. Inkább kezdjük el. Le vagyunk maradva. -mindenki a helyére áll, én pedig veszek egy nagy levegőt és énekelni kezdek. Na igen. Nem lett volna szabad hanyagolnom az éneklést. Nem százas a hangom, de igyekszek minden hangot tisztán kiénekelni. Pár dalt viszont muszáj kihagyni. Egyszerűen képtelen vagyok elénekelni. A Broken English közben is elsírom magam, így Tommy lerakja a gitárját és megölel.
-Nincs semmi baj. Felejtsd el. Gyere, ülj le kicsit. –a székekhez húz, de nem engedem őt el. Selymes hajába temetem arcom, hogy elrejtsem könnyeimet. Próbálom kitörölni az emlékeket, hogy megnyugodjak, de ez nem egyszerű. Kell pár perc, mire újra magamhoz térek.
–Köszönöm. –suttogom, még mindig ölelve őt. Megnyugtató a közelsége. Jobban, mint máskor. Ezt eddig észre se vettem. Legszívesebben egész nap ölelném, de nem akarok egy sírós kislány fényében feltűnni, így elengedem és visszaállok a helyemre. A bulizós számokat játsszuk, amitől kicsit jobb kedvem lesz. Estefelé befejezzük és mindenki elindul haza. A kis szőkeség persze marad. Elpakolja a gitárjait. Úgy bánik velük, mintha a gyerekei lennének. Kötődik hozzájuk, amit mindig csodálattal figyelek. Gondosan végignézi őket, mielőtt a tokba tenné. Ha egy porszem van rajta, máris letörli. Végigsimítja a húrokat, de ami a legédesebb, hogy beszél is. Mosolyogva nézem a jelentet, végül elém lép.
–Mehetünk? –kérdezi mosolyogva, én pedig bólintok. Most is ő vezet. Kezd visszatérni az életkedvem. –Nem akarsz…bejönni kicsit? Olyan egyedül vagyok. –hajtom le a fejem, mikor a házam elé érünk. Válaszként rám néz és felvonja a szemöldökét.
 –Beszélgetni! –kapcsolok, mit is mondtam. Mosolyogva megsimítja az arcom és ad egy puszit, aztán kiszáll. Követem és bemegyünk.
–Ülj le. Kérsz valamit? –leveszem a kabátom és hozok valamit inni. Kicsit kínos a helyzet, mert nincs mit mondanom, csak nem akartam egyedül lenni.
–Neked…nincs most senki a láthatáron? –kezdek bele, magam sem tudom, miért ebbe a témába.
–Miért érdekel ennyire ez a dolog? –vigyorog megint, de mivel nem kap választ, folytatja.
-Van egy ember, akinek oda tudnám adni mindenem. Legalábbis azt hiszem. –kérdően nézek rá, hogy mi az akadálya a dolognak. Igazából nem tudom, milyen, ha Tommy szerelmes. Még nem láttam őt olyannak. De érdekelne, hogy viselkedik, ha udvarol valakinek.
–Nem vagy benne biztos, hogy szereted? –próbálom rávenni , hogy ne hagyja itt félbe.
–Tudod, a szeretet néha kevés. –néz a szemembe. Nem értem, mire céloz. Az a legfontosabb dolog. Mi lehet az, ami még annál is fontosabb? De már nem néz rám. Sóhajtva feláll.
–Jobb, ha megyek. –rosszat mondtam volna? Mitől lett hirtelen szomorú?
–Tommy! –állok fel én is és megfogom a karját. –Ne menj. Kérlek. –nézek rá könyörögve. Vonakodik, de visszafordul, mosolyt erőltetve arcára. Valami nincs rendben vele és ki fogom deríteni, mi az.