1. fejezet

Heló! Itt az első rész, remélem tetszik ;)

Ennyi volt. Vége. Ahogy az életben mindennek. Csend és magány. Ez maradt nekem. A szobában ülve nézem a képet, ahol még MI vagyunk. Mert akkor még volt MI. Most már csak ÉN van és Ő. Sokan mondják, hogy a szerelem elvakít. Nos, rám ez nagyon igaz. Sajnos könnyen szerelmes leszek...a rossz emberbe. A kapcsolataim sorra mentek tönkre. Ő volt a reményem. De miért? Miért tette? Hogy volt képes ennyi ideig a szemembe hazudni és játszani, hogy szeret? Ő bezzeg most vigyorog. Nevet! Inkább a pénzemre vágyott és a nevemre. Megkaphatott volna mindent. Én csak annyit kértem, hogy szeressen. Talán olyan nehéz ez? Túl sokat kértem? Már nem tudok sírni. Elfogytak a könnyeim, az erőmmel együtt. Szép lassan tönkremegyek. Ezt akarta? Mert akkor elérte. De mégis milyen ember az ilyen? Nincsenek is érzései. A pénztárcám jobban vonzotta, mint az ölelésem. Igazából sose bújtunk össze, vagy romantikáztunk. „Nem vagyok romantikus alkat.” –ezt mondta mindig, de valójában csak nem akarta, hogy hozzáérjek. Most már tudom. Hát ez vagyok én. Örök vesztes a szerelemben. Mit kéne másképp csinálnom? Min kéne változtatnom? Mi bennem a rossz? Annyiszor feltettem már ezeket a kérdéseket, de semmi válasz. Úgy néz ki, nekem csak a futókapcsolatok, az egy éjszakás kalandok valók. Pedig úgy szeretnék boldog lenni valakivel! Szeretnék udvarolni, randizni és szerelmesnek lenni! Persze, csak, ha ezt viszonozzák is. Álmok. Folyton álmokat kergetek. Mindenki azt hiszi, boldog vagyok, mert megvan mindenem. És mégis mit csinálok a pénzzel, a hírnévvel és nagy házzal, ha nincs kivel megosztanom? Ha kell, lemondok, mindenről. Elvagyok és egy 5 szobás lakásban is, stylist-ként, egy bejárónővel, 3 kocsival és…na tessék, megint kezdem. De biztos vagyok benne, hogy meg tudnám szokni a szegénységet is, csak valaki szeressen. Őszintén! Már három napja vezetem le ugyanezt a monológot. Na nem mintha lenne változás, csak jólesik. Egyedül mi mást csinálnék? Fázok is. Már annyi erőm sincs, hogy a wc-re kimenjek, nemhogy enni. De minek is? Úgyse érdekel senkit, mi van velem. Vagy mégis? Az ajtó felé nézek, ahonnan kopogást hallok. Ugyan. Ki jönne ide, miattam? Mégis kinyílik az ajtó és Tommyt pillantom meg. Hát a kis Kitty mégis eljött.
-Adam! –hallom édes hangját, ahogy felém jön. Jön? Fut! –Mit tettél magaddal?! –jön az újabb kérdés, de nincs kedvem reagálni. Csak nézek magam elé, mire egy nagy pofon csattan az arcomon. Kérdőn pislogok rá, de ő válaszként a fürdőbe rángat és a tükör elé állít. –Nézd meg magad te idióta! Ezt akarod látni?! Így jól érzed magad?! Szerintem nem! Szedd össze magad! –kiabál, mintha süket lennék, pedig sok bajom van, de az nem vagyok.
 –Mit törődsz velem? Jelentek neked bármit is? Ugyan. Engem könnyen össze lehet törni, de elkéstél. Más már megtette. Menj haza! –lököm el és a szobába megyek. Ő csak áll. Lehet, hogy kicsit túlzásba vittem. Nem kellett volna…hirtelen valami megállít és a kis szőkeség már a nyakamba kapaszkodva ölel.
 –Ne tolj el magadtól. –suttogja megnyugodva. Fura mód, jól esik az ölelése. Karjaim a dereka köré fonom, ahogy szereti, ő pedig cicaként bújik hozzám. Még a szemét is lehunyja. Ha valaki, akkor ő az egyetlen, akit sose tudok elutasítani, vagy haragudni rá. Egyszerűen imádom őt. Régen nagyon szerelmes voltam belé, de tudtam, hogy hiába vallja az ellenkezőjét, ő csak a lányokat szereti. Na igen, nekem mást mondott, mint a rajongóknak. De az ilyen, meglátszik az emberen. Nem tetszene neki. Most jól nézhetek ki…szakítások sora után, osztom az észt, de ha valamiben jó vagyok, az éneklésen kívül, akkor az ez. Lassan elenged és felnéz rám.
–Segítek, jó? –pillantása, most is elvarázsol. Bólintok, mire mosolyogva a fürdőbe húz. Lekapkodja rólam a ruhákat, ami jól megy neki, mert be kell vallanom, régen játszottunk. De mint akkor, most sem engedem, hogy alsómat is levegye. Pajkos tekintetével most is tesz egy kísérletet, de tudja, hogy nem fog sikerülni. –Tommyyy! –szólok rá egy halvány mosollyal az arcomon. Mindig tudtam, hogy ő nagyon különleges ember. Alig 10 perce van itt, és máris megmosolyogtatott. Az ajtó mögé bújik, hogy le tudjak zuhizni. Megszabadulok az utolsó ruhadarabtól is, és belépek a zuhanyzóba. A víz felfrissít. Ilyenkor jönnének a gondolatok, de ő nem engedi. Macskaszemeivel, amik egy idegen számára titokzatosak és érthetetlenek, az ajtó mögül leskelődik, mire lefröcskölöm.
–Rossz cica! –nevetek, ő pedig elfut. Hiába mutatja magát a sötétség lovagjának, valójában olyan, mint én. Egy nagy gyerek. Törölközővel a derekamon lépek ki a zuhanyzóból, és megborotválkozok. Így kicsit jobb közérzettel megyek a szobába öltözni. Mikor azonban a pólómat hajtom ki, Tommy hátulról rám veti magát és az ágyra lök. Azonnal csikizni kezd, de nem telik bele két percbe és már én vagyok felül, őt csikizve. Hihetetlen édes, mikor nevet. Más ritkán hallja, de amikor velem van, szinte mindig nevet. Végül a karjait az ágyra szorítva hajolok fölé. –Nyerteeeem. –vigyorgok, mire rám néz gyönyörű szemeivel és helyeslően bólint. Pár percig nem mozdulunk, csak nézünk egymás szemébe. Olyan…fura érzés fog el. Ajkaira pillantok, amikért régebben bármit megadtam volna. Szegénykém csak pislog rám. Nem érti, mit akarok. A tűz még mindig ott lobog a szemében. Vajon, megtenné még egyszer? Adam! Te barom! Már megint azt hiszed, hogy tiéd a világ! Lemászok róla és megrázom a fejem.
–Baj van? –kérdezi félénken.
 –Nem, nincs semmi. –mosolygok rá.
–Akkor most elmegyünk enni. –pattan fel és már rángat is ki a házból. Na nem mintha olyan nehéz dolga lenne. Nagyon éhes vagyok! Egy hangulatos étterembe ülünk be, ahol elbeszélgetünk, majd sétálunk. Jól esik a friss levegő, Tommyval pedig élvezet sétálni. Nagyon jó beszélgetőtárs. Mindig ügyel rá, hogy mosolyogjak. Furcsa helyzet…mindig vigyorog, de mikor én mondok neki valami önbizalom növelőt, elfordul vagy hozzám simul. Az utóbbit élvezem a legjobban. Mintha őt is zavarba lehetne hozni. Aranyos. Bármennyire is tagadja, aranyos. Mikor közelebb lép hozzám, néha megsimítom a hátát. Innentől kezdve más hangulata van a sétának. Mint egy első randi. Sose randiztam még Tommyval. Már többször gondoltam rá, hogy elhívom, de végül mindig meggondoltam magam. Miért pont velem jönne el bárhová, mikor annyi szép lány hever a lábai előtt. Na meg ott van Liz is. Tényleg. Mi van vele? Úgy tudom szakítottak.
–Már nem vagy együtt Lizzel? –teszem fel végül a kérdést a saját akaratom ellenére. –B-bocsi…kicsúszott. -kapom a szám elé a kezem, mire ő meglepetten néz rám, aztán sóhajt egyet.
–Nem. –most nem szólalok meg. Némán várom, hogy folytassa. –Alig volt időnk egymásra. És…nem illettünk össze. –hajtja le a fejét.
–De miért? Te helyes vagy, ő meg szép. És van egy közös szenvedélyetek. A gitár. –végiggondolva, ezt talán nem kellett volna mondanom. Ő is észrevette azt a három szót és rám villantja azt az ördögi vigyorát. Utálom ezt a vigyort. Ilyenkor olvas a gondolataimban. Kénytelen vagyok elfordulni.
–Nem voltam szerelmes. –vallja be végül, amire felkapom a fejem. –Jól hallottad. –ismételi meg, látva a reakciómat.
–Akkor…nem is…-ezt már nem tudom befejezni, mert kérdő tekintetével találkozok. –Bocsi. Nem tudom, mi van ma velem… -vörösödök el. Egy puszit érzek az arcomon, de mikor felnézek, már a házam előtt állunk.
–Köszönöm. –suttogom, ő pedig hozzám simulva megölel. Épphogy csak átkarolom, már el is enged. –Holnap is jövök. Jó légy! –kacsint és elszalad. Még egy darabig álldogálok ott, és nézem, ahol eddig állt, aztán bemegyek. Különös érzések kavarognak bennem. Amiket még én sem értek...